Mit nyújt számomra a MyPrime csomag?

 

  • Korlátlan mozizás otthon – egy mozijegy áráért!
  • Közel 300 film és minimum 500 óra sorozat közül válogathat
  • Ismert és közkedvelt filmsikerek és sorozatok állnak rendelkezésére
  • A kicsikről sem feledkeztünk meg, 150 óra gyerektartalom érhető el
  • Korlátozások nélkül: megállíthatja, visszatekerheti, újra megnézheti
 
 

Hogyan érhető el a MyPrime szolgáltatás?

 

UPC Mediabox használata esetén nem kell mást tennie, mint UPC távirányítóján megnyomnia az ’on demand’ gombot és kiválasztania a Főmenüben a MyPrime opciót. UPC Horizon HD Mediabox esetében kérjük, nyomja meg a „MENÜ” gombot, majd ezt követően válassza ki a VIDEOTÁR pontot. A UPC Videotár-ban kategóriánként válogathat, hogy éppen milyen filmet, sorozatot, vagy gyerek műsort nézne.

 
 
 
 
 

A muskétások 1-3. évad

(The Musketeers)

angol kalandfilmsorozat, 52 perc, 2014

 

A fiatal d'Artagnan édesapjával, Alexandre-ral épp Párizsba tart, hogy meghallgatást kérjen a királytól, mikor egy fogadóban megtámadják őket. Alexandre-ral egy olyan férfi végez, aki Athosként, a muskétásként mutatkozik be. A fiú Párizs felé veszi az irányt, hogy bosszút álljon apja gyilkosán. Időközben Athos, Porthos és Aramis azt a feladatot kapják, hogy találjanak meg egy elveszett testőrt, akinél a király számára fontos dokumentumok vannak. Párizsba - üres kézzel - visszatérve d'Artagnan kihívja Athost, ám mielőtt megvívhatnának, az utóbbit letartóztatják. A király elrendeli Athos kivégzését, és hogy bizonyítsák ártatlanságát, Porthos és Aramis d'Artagnan segítségét kéri azon levelek visszaszerzésében, melyet a magát Athosnak kiadó Vörös Őr lopott el. A trió együtt indul el, hogy kiderítse az igazságot.

 

Rendező: Andy Hay, Toby Haynes, Farren Blackburn

Szereplők: Tom Burke, Howard Charles, Santiago Cabrera, Luke Pasqualino

 

Korhatár: 12

 
 

Észlelés 1-2. évad

(Perception Season 1-2)

magyarul beszélő, amerikai krimisorozat, 42 perc, 2012

 

Eric McCormack, a Will & Grace sármos főszereplője felteszi az okos szemüvegét, hogy eljátssza a problémás és különc neurológust Dr. Daniel Pierce-et ebben a vadonatúj amerikai bűnügyi sorozatban. Az egyetemi professzor Pierce paranoid skizofréniában szenved, és furcsa hallucinációin keresztül más megvilágításba kerülnek olyan összetett bűnügyi esetek, melyekbe eddig beletörött az FBI bicskája.

 

Rendező: Alan Poul Greg Beeman Deran Sarafian Kenneth Biller Christopher Misiano

Szereplők: Eric McCormack, Rachael Leigh Cook

 

Korhatár: 16

 
 

Édes, drága titkaink 1-2. évad

(Dirty Sexy Money Season 1-2)

magyarul beszélő, amerikai filmsorozat, 2007

 

New York egyik leggazdagabb családja a Darlingoké. Ők képviselik a pénzt és a hatalmat. Mindezek megszerzése és megtartása számos sötét és rejtegetni való eseményt kapcsol a család múltjához és jelenéhez, nem beszélve az ellenségek folyton gyarapodó számáról. E kiemelkedő família botrányokban és sötét játszmákban bővelkedő történetéhez parádés szereposztás is párosul.

 

Rendező: Michael Grossman

Szereplők: Donald Sutherland, William Baldwin, Peter Krause, Glenn Fitzgerald

 

Korhatár: 12

 
 

A SHIELD Ügynökei 1-3. évad

(Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D. - S1-S3)

magyarul beszélő, amerikai sci-fi sorozat, 45 perc, 2013

 

A Bosszúállókból - az Avatar és a Titanic után a harmadik legtöbb bevételt termelő film - már jól ismert Coulson (Clark Gregg) a SHIELD (Stratégiai Honvédő Iroda Elhárító és Logisztikai Divíziója) nevű terrorizmus-elhárító szervezet munkatársaként egy különleges osztagot vezet. A csoport tagjai: egy kém, egy pilóta, egy mérnök, egy biokémius, valamint egy hacker. Feladatuk: kivizsgálni az új, különös vagy épp ismeretlen jelenségeket szerte a világon, így védelmezve az emberiséget.

 

Rendező: Roxann Dawson, Holly Dale, Milan Cheylov, Jesse Bochco

Szereplők: Clark Gregg, Ming-Na Wen, Chloe Bennet

 

Korhatár: 12

 
 

Jane Eyre 1. évad

(Jane Eyre)

angol romantikus dráma minisorozat, 2006

 

Charlotte Brontë halhatatlan romantikus szerelmi történetének vadonatúj BBC-adaptációja. Az elárvult kislány, Jane Eyre, kőszívű nagynénje rideg házában cseperedik fel. Iskoláit elvégezvén házvezetői állást nyer a rejtélyes Edward Rochester titkokkal teli birtokán, mely a baljós Thornfield Hall nevet viseli. Egy éjszaka ijesztő zajok szűrődnek ki a ház urának szobájából. Rochester ágya lángokban áll, s a férfi élete hajszálon függ. Gyilkos merénylet történt? S ki lehet a merénylő?

 

Rendező: Susanna White

Szereplők: Ruth Wilson, Toby Stephens, Francesca Annis, Dan Armour

 

Korhatár: 12

 
 

Egyszer volt, hol nem volt 1-5. évad

(Once Upon a Time Season 1-5.)

magyarul beszélő, amerikai kalandfilmsorozat, 2011

 

Emma Swan talpraesett nő, akinek óvadékügynökként az a feladata, hogy a legdörzsöltebb szökevénynek is a nyomára bukkanjon. Amikor azonban a születésnapján beállít hozzá egy kisfiú, és azt állítja, hogy ő Emma gyereke, akit tíz évvel ezelőtt örökbe adott, Emma alatt megbillen a talaj. Mikor visszaviszi Henryt a nevelőanyjához egy Maine állambeli kisvárosba, Storybrookba, a fiú, aki nyilvánvalóan a mesék megszállottja, azt állítja, hogy egy átok következtében a mesék szereplői ezen a helyen ragadtak úgy, hogy a mesevilág létezéséről sem tudnak. Miután rövid úton összerúgja a port Henry nevelőanyjával, Regina Mills-szel, akinek úgy tűnik, igen nagy hatalma van Storybrookban, Emma úgy dönt, egy időre a városban marad.

 

Rendező: Dean White, Ralph Hemecker, Steve Pearlman

Szereplők: Jennifer Morrison, Ginnifer Goodwin, Joshua Dallas, Lana Parrilla

 

Korhatár: 12

 
 

Apja, fia, unokája 1. évad

(Grandfathered Season 1)

magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 22 perc, 2015

 

A karizmatikus étteremtulajdonos, JIMMY megrögzött agglegény és nagyon népszerű a nők körében, ám élete a feje tetejére áll, amikor megtudja, hogy van egy felnőtt fia, GERALD, aki egy igazi, esetlen kocka és semmiben sem hasonlít rá. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, Geraldnak van egy két éves lánya, így Jimmy rögtön nagypapa lesz.

 

Rendező: Claire Scanlon

Szereplők: Paget Brewster, John Stamos, Josh Peck, Christina Milian, Ravi Patel

 
 

Gyilkos elmék: Túl minden határon 1. évad

(Criminal Minds: Beyond Borders)

amerikai krimisorozat, 43 perc, 2016

 

A világhírű sorozat, a Gyilkos elmék spinoffjában az FBI egyik különleges egysége olyan amerikaiak segítségére siet, akik külföldön kerültek bajba. A premier epizódban a csapat Thaiföldön lép akcióba, ahol önkénteseknek veszett nyoma. A különítményt Jack Garrett vezeti, akit az Emmy- és Golden Globe-díjas, a Forest Gumpban nyújtott teljesítményéért Oscar-díjra is jelölt Gary Sinise alakít. Az elit alakulatban helyet kap a különleges ügynök Matthew Simmons, a technikai guru Russ Montgomery, Mae, az orvosszakértő, valamint Clara, a 13 nyelven beszélő kulturális antropológus is.

 

Rendező: Rod Holcomb

Szereplők: Gary Sinise, Alana De La Garza, Daniel Henney, Tyler James Williams, Lothaire Bluteau

 

Korhatár: 16

 
 

Zűrös viszonyok 1-2. évad

(Mistresses Season 1-2)

amerikai-angol drámasorozat, 43 perc, 2013

 

Az ügyvédi irodában dolgozó Savi sikeres nő, aki munkája és magánélete között próbál egyensúlyozni, miközben férjével a családalapításon gondolkozik. Önfejű és szabad szellemű húga, Josslyn teljesen más személyiség és gyakran támaszkodik sikeres nővérére. Közös barátnőjük, a lányát egyedül nevelő April férje halála után megpróbálja újjáépíteni az életét, a pszichológusként dolgozó Karen pedig bajba kerül, miután egyik betegével bonyolult kapcsolatba keveredik.A Zűrös viszonyokban nem lesz hiány szexből, szerelemből és csalódásokból, de természetesen a férfiak is központi szerepet játszanak.

 

Rendező: Constantine Makris

Szereplők: Rochelle Aytes, Alyssa Milano, Jes Macallan, Yunjin Kim

 
 

Hősök 1-2. évad

(Heroes Season 1-2)

magyarul beszélő, amerikai filmsorozat, 45 perc, 2006

 

A közelmúltban a Föld egymástól távol eső pontjain különleges képességű emberek bukkantak fel. Bár még nem sejtik, de ők lesznek azok, akik nemcsak, hogy megmentik a világot, de örök időre meg is változtatják azt. Azt sem sejtik, hogy vannak, akik régóta vártak a felbukkanásukra. Átalakulásuk hétköznapi voltukból nem egyik napról a másikra és nem zökkenőmentesen megy végbe, de minden történet elkezdődik valahol. Az ő történetük első fejezete itt kezdődik.

 

Rendező: Greg Beeman

Szereplők: Milo Ventimiglia, Masi Oka, Hayden Panettiere, Jack Coleman, Ali Larter

 

Korhatár: 18

 
 

Gyilkos elmék 1-11. évad

(Criminal Minds S01-S11)

magyarul beszélő, amerikai-kanadai krimisorozat, 42 perc, 2005

 

Az FBI csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. Jason Gideon ügynök a viselkedésanalízis legelismertebb tekintélye, míg Aaron Hotchner speciális ügynök különleges módszereivel képes hasznot húzni és feltárni az emberek legféltettebb titkait is. Derek Morgan a megszállott, fanatikus bűnözőkre specializálódott, Dr. Spencer Reid, a meg nem értett zseni pedig, akinek a szociális IQ-ja legalább olyan alacsony, mint amilyen magas az értelmi intelligenciája, maga a két lábon járó lexikon. Elle Greenway saját előéletéből kiindulva nemierőszak-bűntényekre szakosodott.

 

Rendező: Charles Haid, Richard Shepard

Szereplők: Joe Mantenga, Thomas Gibson, Shemar Moore

 

Korhatár: 16

 
 

A Spongyabob Kockanadrág 5. és 6. évad

(SpongeBob SquarePants Season 5-6)

magyarul beszélő, amerikai rajzfilm sorozat, 1999

 

A Csendes óceán legmélyén egy kisvárosban, egy ananász belsejében él a kockaformájú, sárga színű tengeri szivacs SpongyaBob Kockanadrág háziállatkájával, Garyvel, a csigával. SpongyaBob egy sütödében dolgozik, de emellett megvan a tehetsége, hogy minden bajba belesodródjon, anélkül, hogy erre egy kicsit is törekedne.

 

Rendező: Sherm Cohen

 

Korhatár: 6

 
 

Hannibal

(Hannibal)

magyarul beszélő, amerikai drámasorozat, 44 perc, 2013

 

A zseniális forgatókönyvíró Bryan Fuller (Hősök, Halottnak a csók), és a neves rendező David Slade (Alkonyat- Napfogyatkozás, A sötétség 30 napja) közösen keltették ismét életre Hannibal Lectert. Az új, epizódonként egy órás sorozat, Thomas Harris regényeit dolgozza fel, és a két főhős, Will Graham, a fiatal tehetséges profilalkotó FBI-ügynök, és Dr. Hannibal Lecter, az elismert pszichiáter megismerkedését és kialakuló barátságát mutatja be. A Hannibál történet kezdetének kezdeténél járunk. Will Graham-nek ekkor még fogalma sincs róla, hogy idővel Lecter sorozatgyilkos, és az ő legádázabb ellenfele lesz...

 

Rendező: David Slade, Michael Rymer, Guillermo Navarro

Szereplők: Hugh Dancy, Mads Mikkelsen

 

Korhatár: 18

 
 

Luther 1-3. évad

(Luther Season 1-2)

magyarul beszélő, angol tévéfilmsorozat, 2010

 

John Luther főfelügyelő egy sorozatgyilkos letartóztatását követően rövid kényszerszünet után tér vissza a rendőrségi munkába. Egy lángeszű fiatal lány, Alice Morgan szüleinek meggyilkolása ügyében kezd nyomozni. Hamar rájön, hogy Alice követte el a kettős gyilkosságot, de a látszólag tökéletes bűntényben nem talál bizonyítékot a lány ellen. Eközben Luthernek a magánéletben is van miért fájjon a feje, amikor ugyanis megpróbálja visszahódítani külön költözött feleségét, Zoet, kiderül, hogy annak már új barátja van.

 

Rendező: Biran Kirk, Sam Miller, Stefan Schwartz

Szereplők: Idris Elba, Ruth Wilson, Indira Varma

 

Korhatár: 18

 
 

Carter ügynök 1-2. évad

(Agent Carter Season 1-2)

magyarul beszélő, amerikai sci-fi sorozat, 42 perc, 2015

 

Peggy Carter ügynök kemény, okos, szexi és nagyon jól végzi a munkáját a Stratégiai Tudományos Egységnél . Sajnos a második világháború végeztével háttérbe szorítják a frontról hazatérő férfiak. Miközben továbbra is próbál megbirkózni ütközetben elesett szerelme, Steve Rogers elvesztésével, titokban segítséget nyújt barátjának, Howard Starknak, amikor a tudós bajba kerül. Peggyt Stark inasa, Edwin Jarvis is elkíséri a veszélyes küldetésre.  

 

Rendező:  Jennifer Getzinger  

Szereplők: Hayley Atwell, James D'Arcy, Enver Gjokaj

 

Korhatár: 12

Forgalmazó: Disney