Mire ügyeljen a tudományos kutatások kapcsán

Egyre inkább megtöltik a híreket az olyan szalagcímek, mint pl. „Az orvosok azt állítják,…” vagy „Egy új kutatás megállapította, hogy…” Ha a tudományos kutatás ilyen fontos eredményei az egészséges gyermek felnevelésével kapcsolatosak, a szülők aggódni kezdenek, hogy mondanak-e olyat, ami káros a fiatalok egészségére. A kutatásorientált hírbeszámolók elég népszerűek és az újságírók gyakran csak azt közvetítik, ami figyelemfelkeltő, kevés figyelmet fordítva az adott kutatás részleteire. Ahelyett, hogy egy kutatás alapos vizsgálatát mutatnák be - hogyan készült, ki vett részt benne és mi az eredmények jelentősége -, a gyors tempójú villámhírek csupán gyors statisztikát vagy bejelentést mutatnak be, ami miatt Ön aggódni kezd, vagy úgy érzi, vereséget szenvedett.

Annak ellensúlyozása érdekében, ahogyan a hírmédia megpróbálja feldolgozni a tudományos kutatásokat - vagy túl szenzációhajhász módon, vagy túl röviden - minden riportot egészséges szkepticizmussal fogadjon. Ha nem feledkezik meg az óvatosságról az állításokat illetően - még azokra is igaz ez, amelyek ismert információforrásból származnak, mint pl. az esti és a reggeli rádióműsor – meg tudja majd határozni, hogy mit jelentenek az Ön és családja számára az egyes kutatások, ahelyett, hogy helytelen következtetéseket vonna le. Nem csak Önnek kell szokássá tennie a kutatási beszámolók megkérdőjelezésének folyamatát, hanem gyermekének is.

5 kérdés, amit minden kutatási beszámolóval kapcsolatban fel kell tenni

Ez csak egy sokkal nagyobb tanulmány része?

Gyakran egy teljes kutatás eredményei teljesen mások, mint az egy vagy két nézőpont, amelyet egy hírforrás a szalagcímben lehoz. Mielőtt hihető és továbbadható dologként elfogadná a hírmédia verzióját, ellenőrizze a teljes beszámolót vagy legalább a rövid összefoglalóját, amely gyakran része egy újonnan nyilvánosságra hozott tanulmánynak. Beszélgessen gyermekével arról, hogy a hírbeszámoló valami tanulmányszerűn vagy adattáblázatokonalapszik.

Az egyik legjobb módszer ennek közvetítésére az eredeti dokumentumok megtekintése, amelyek gyakran megtalálhatók az interneten, a beszámoló címének begépelésével egy keresőmotorba. Ezután ellátogathat a jelentés szerzőjének vagy szervezetének weboldalára és saját maga elolvashatja a jelentést. Kétségkívül nem kívánja végigküzdeni magát a teljes jelentésen, különösen, ha rendkívül szakmai, amely tömör és hosszú. Azonban a tényleges dokumentum részeinek megtekintése – vagy annak észben tartása, hogy megteheti – azt az üzenetet közvetíti, hogy a tudományos kutatás sok rétegből állhat és ezért összetettebb lehet annál, mint ahogy először tűnt.

Ki végezte a kutatást és hogyan finanszírozták azt?

A kutatók gyakran konkrét célokkal fognak bele egy kutatásba. Hasonlóképpen, a vállalatok és szervezetek, amelyek az adott kutatást finanszírozzák, gyakran érdekeltek ezekben a célokban, valamint a kutatási eredményekben. Következésképpen annak ismerete, hogy ki végezte a kutatást, segíthet Önnek meghatározni, honnan ered a tanulmány és a finanszírozás hogyan befolyásolhatta az eredményeket.

Például egy állami hivataltól származó adomány által támogatott egyetemi tudósokból álló csapatnak, egy olyan agytrösztnek, amely egy ipari lobbizási tevékenység része, és egy adófizető választópolgárokat képviselő, nonprofit tagsági szervezetnek mások lehetnek a céljai és befolyásolási eszközei. Hasznos tudni, hogy ki húz hasznot a kutatás eredményeiből, és hogy az Ön által hitelesnek tartott források egyetértenek-e az eredményekkel. Bár gyermeke nem feltétlenül áll készen azon intrikák értelmezésére, hogy a finanszírozás hogyan befolyásolhatja a kutatási eredményeket, és miért, megismertetheti vele a tényt, hogy minden kutatást valódi emberek készítenek és azok valódi költségekkel járnak.

A kutatás tényleg érint engem és a családomat?

Egy egyedülálló kutatás csupán ennyi: egy tanulmány. Nem feltétlenül vonatkozik másra, mint ami a tudós laborjában vagy a kutatás alanyainak egy adott populációjában történt. Jó módszer annak meghatározására, hogy a kutatás eredményei mennyiben alkalmazhatók Önre és gyermekének életére, annak kiderítése, hogy hogyan végezték a tanulmányt és kik vettek részt benne. Az eredmények 10 vagy 10 000 ember válaszain alapulnak? Az alanyok jómódú, 13-18- éves fiúk voltak vagy városi környezetben élő lányok? A kutatási alanyokat széles körből választották, vagy mindegyikük önként jelentkezett a részvételre?

Ahhoz, hogy rászoktassa gyermekét arra, hogy hasonló kérdéseken gondolkodjon, Ön gondolkodhat hangosan: „Szeretném tudni, azok a tudósok, hogy jöttek rá erre: Postán küldték a felmérést az embereknek és megkérték őket, hogy írják be a kérdésre a válaszokat, vagy behívták az embereket egy laborba, ahol a kutatók figyelték őket, és leírták, amit láttak?” Az önbeszámoló és a megfigyelés is jó módszer, de különböző helyzetekben alkalmazhatók, ezért kell mindig feltenni a kérdést: „Megfelelnek ezek a módszerek a kutatás igényeinek vagy rosszul választottak?"

Végeredményben nincs olyan módszer, amely tökéletes tanulmányt eredményez, de annak ismerete, hogy a tanulmány hogy készült, elárulhatja, hogy miért érvényes vagy miért nem érvényes a „tesztcsoporton” kívüli helyzetekre vagy emberekre. Azt is megtudhatja, hogy mi a hiteles és mi a gyanús.

A tanulmány egy neves kiadványban jelent meg?

Az, hogy a tanulmány hol jelent meg, jelezheti, mennyire volt precíz a kutatás. Minden kiadványtípusnak megvannak a saját hagyományai. Egy elismert sajtókiadványban jelent meg és a kutató kollégái értékelték, vagy egy saját kiadású beszámoló? Az új cikkek sok forráson alapulhatnak, néhány közülük mini kivonat akadémiai kiadványokból, miközben mások olyan sajtónyilatkozatokból származó információkon alapulnak, amelyet csoportok terjesztettek kutatásaik népszerűsítésére.

Segítsen gyermekének megtalálni a publikációs információt a következő kérdés feltevésével: „Mi volt az eredeti forrás?” Azt is vitassák meg, hogy egy alapos kiadvány megjelöli, ha hasonló témát mások már tanulmányoztak, vagy tartalmazza a kapcsolódó kutatások bibliográfiáját.

Kimaradtak fontos elemek a kutatásból?

Egy kutatás sem – még egy 10 évig tartó, több tízezer embert magába foglaló kísérlet se – tud mindent magába foglalni. Annak ismerete, hogy mit nem tanulmányoztak, ugyanannyira informatív lehet, mint azt tudni, hogy mit tanulmányoztak. Ön és gyermeke felteszi a kérdést: „Hogy viszonyul ez a tanulmány a hasonló kutatásokhoz? Ellentmond annak, amit az emberek korábban igaznak hittek? Azzal, hogy a kutatók a téma egyik nézőpontjába helyezkedtek elmulasztottak figyelembe venni egy másik részt, amely talán sokkal fontosabb?”

Megosztás

Facebook Twitter iWiW Email Share

Kapcsolódó linkek

Tv és filmek
Tv és filmek

Hogyan teheti gyermekét aktív nézővé

Számítógép
Számítógép

Hozza ki a legtöbbet számítógépből

Videójátékok
Videójátékok

Hozza ki a legtöbbet a videójátékokból

Reklámok
Reklámok

Növelje gyermeke reklám-intelligenciáját

Ajándék eSafety-kit
Ajándék eSafety-kit

Hasznos tippek, letöltések