A kábelszolgáltatók társadalmi kezdeményezése a gyermekek értékes, hasznos és tudatos tévézésének segítésére
Szakmai főtámogató: Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, Médiatanács

A televízió napjainkra szinte családtaggá vált. Olykor elámulunk a látottaktól, néha megdicsérjük vagy éppen szidjuk, de létezni már aligha tudnánk nélküle. Talán még a gyermekeinket is rábízhatjuk. Vagy mégsem?
Baráti beszélgetések és tudományos diskurzusok során gyakran szóba kerül, hogy milyen hatással van a televízió a nyiladozó gyermeki lélekre. S a vélemények nem mindig szívderítőek. De ez is – miként a tudomány és technika annyi más csodálatos találmánya – nem önmagában jó vagy rossz. Attól függ, hogyan használjuk. Miért ne használhatnánk hát okosan?
Nem elég leültetni a gyereket a tévé elé, de konkrét műsorokat is ajánlani kellene neki – ebben és a gyermekek tudatos médiafogyasztásának fejlesztésében segít a Tévézz okosan! társadalmi kampány új internetes oldala, a
A Tévézz okosan! száznál is több tévécsatorna műsorában segít megtalálni azt, ami igazán értékes a gyerekek számára.
A weboldal a gyerekeket, s velük együtt a szülőket is segíteni kívánja abban, hogy eligazodjanak a program-kavalkádban: ne csak kapcsolgassanak és háttértévézzenek, ne ragadjanak le véletlenszerűen egy műsornál, de ne is utasítsák el a televíziót – keressék tudatosan a számukra érdekes, izgalmas, hasznos tartalmakat. Épp itt az ideje, hogy a tévét újra felfedezve arra használjuk, amire való: a világról, a tudományról, a kultúráról információkat adó médiumnak.
A hazai kábeltévés szolgáltatók szakmai szervezete, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség kezdeményezésére elindított honlap célja nem a tiltás, sokkal inkább a támogatás. Természetesen fontos felhívni a szülők figyelmét a kiskorúakra káros tartalmak kockázataira, s ezzel együtt tájékoztatni őket a szolgáltatók és az egyes készülékek által nyújtott megoldásokra, így egyebek mellett a gyermekzár használatának fontosságára. Ám ahhoz, hogy valóban harmóniában éljünk a televízióval, éppoly fontos az is, hogy segítsünk eligazodni az óriási kínálatban, megtalálni az érdekes, értékes és színvonalas műsorokat – szülőknek és gyerekeknek egyaránt.
A honlapra látogatók eligazodását segíti, hogy a szülőknek és csemetéiknek külön-külön oldalon tálalja az információkat, attól függően, hogy „felnőtt fejjel” vagy „gyerekszemmel” szeretnének tájékozódni.
Egyes eltúlzott vélemények szerint a televízió a gyermekek fejlődésére káros veszélyforrás. Pedig tudjuk, hogy nem kell annak lennie. A televízió rengeteg hasznos információt, érdekes és szórakoztató műsort kínál a gyermekeknek.
A televíziós piac szereplőinek, a kábelszolgáltatóknak, a különböző tematikus és közszolgálati csatornáknak egyaránt fontos, hogy a nézők arról is halljanak, mennyi értéket közvetít az a bizonyos készülék a nappali közepén, és a technikai újdonságok jóvoltából mennyi hasznos lehetőséget kínál a tudatos médiafogyasztáshoz.
A társadalmi felelősségvállalás közös érdek, s az ennek szellemében megszületett új honlap működtetése is a szereplők összefogásával válhat sikeressé.
A kábelszolgáltatók társadalmi kezdeményezésének szakmai főtámogatója a Nemzeti Média és Hírközlési hatóság, a Médiatanács, és már eddig is számos tévécsatorna, tudományos és civil szervezet csatlakozott hozzá. A honlapot a Média Kábel Műhold című szaklap és a Mindennapi Pszichológia magazin kiadója, a Media Connection Kft. működteti.
Hogyan teheti gyermekét aktív nézővé
Hozza ki a legtöbbet számítógépből
Hozza ki a legtöbbet a videójátékokból
Növelje gyermeke reklám-intelligenciáját
Hasznos tippek, letöltések